Az érzelmes, de megrázóan hiteles könyv - Fábián Janka: A könyvárus lány

Egészen sok ideig tervezgettem, hogy elolvasom Fábián Janka új könyvét. Korábban már volt szerencsém elolvasni tőle A rózsalugast, ami kifejezetten megfogott, mégis csak április közepén jutottam el odáig, hogy megrendeljem A könyvárus lányt. 

A borító alapján könnyen beleestem abba a hibába, hogy egy könnyed, kedves történet elé néztem. Azonban a könyv első száz oldalának olvasása közben már érzékeltem, hogy itt nem csak erről van szó. Egészen megrázóan írja le a kommunizmus és az '56-os forradalom titkolt eseményeit. Annyira részletesen és pontosan szerepelnek benne a tények, hogy már-már szinte helyben érzed magad!

A könyv Julcsi, a főszereplő lány és családja körében kezdődik. Kimondottan nyomasztó képet fest le, ugyanakkor az írónő annyira izgalmasan tálalja az információkat, hogy ez nem tudott eltántorítani. Julcsi egy belevaló tizenéves lány, aki legszívesebben nyilvánosan lázadna az egész elhibázott helyzetük ellen. Azonban hamar rá kell jönnie, hogy ez veszélyesebb, mint gondolta. Inkább csendben tűri a körülötte történteket, habár belül érzi, hogy ez nem normális. Ahhoz, hogy kizárja magát a saját életéből könyvekre van szüksége. Ez az eset valószínűleg sokunknak ismerős, viszont Julcsinak mondhatni létfontosságú, hiszen a könyvtárban egy különösen fontos karakterrel alakít ki kapcsolatot. Aki egyébként a kedvenc szereplőmmé növi ki magát.

A lány élete a forradalom után teljesen megváltozik, a magyarországi jövőjéhez fűzött reményeit gyakorlatilag teljes egészében eltemetheti. Egyetlen szerencséje (ami jobban belegondolva egy óriási szerencse), hogy rokonai élnek Amerikában. 
Az idillien ábrázolt Pine Creek rengeteg nyugati újdonságot rejteget Julcsi számára, többek között a Coca Colát és a televíziót. Érdekes volt ilyen nagy kontrasztban látni a kommunista Magyarországot és a fejlődő Egyesült Államokat. A nyomor és a jólét ellentéte végigkövette az egész regényt, még a főszereplőnk személyiségében is megfigyelhető az ilyen
okból kialakult bizonytalanság.
@minimalistbooks

- Otthon? - Szidi néni keserűen felnevetett. - Mit gondolsz, hallanak erről bármit is otthon? Vagy egyáltalán a tüntetésekről? Vagy arról, hogy Kádárék csomagjait a dokkmunkások tiltakozásul nem voltak hajlandók kipakolni? Nem, édesem, ott csak annyit fognak megtudni, amit a párt jónak lát, és ami jó színben tünteti fel őket.

A könyv második felében megjelennek egyes szerelmi szálak, amelyeket néhol soknak éreztem, ugyanakkor remekül fel voltak vezetve, hiszen Julcsi személyes háttere az  érzelmeit nagyon is befolyásolta. Szinte az ereiben folyik az ellenség nemzetisége elől való menekülés és félelem, ez a későbbi kapcsolataiban is jelentős szerepet kap.

Egy sokkal kidolgozottabb és érettebb könyvvel találtam szemben magam, mint Fábián Jankától olvasott első könyvem esetében, ez pozitív csalódást okozott. Bár nem én vagyok a legmegfelelőbb személy az írónőtől való ajánlásra a szép két darab tőle olvasott könyvemmel, annyit meg tudok tenni, hogy leírom: először A könyvárus lányt olvassátok, A rózsalugas ráér utána is egy tökéletes előzményregényként. Magam is meglepődtem, amikor rájöttem, hogy bizony mind a kettő egy Amerikába emigrált szereplőről szól, sőt a későbbi könyvbe még egy utalást is beleszőtt az írónő!


Olvassátok, szeressétek!

Köszönöm, hogy elolvastad,
Hamarosan újra jelentkezem: Adri



Megjegyzések

  1. (Lehet kétszer megy át a megjegyzés, mindenesetre nekem nem mutatja...😅)
    Túl üres a komment szekció egyelőre, úgyhogy, most bátorkodom megtörni ezt, ha már úgyis írtad, hogy írhatunk véleményt is esetleg. Szerintem rendkívül jól építetted fel a bejegyzést, nagyon jól össze volt szedve! A könyvet is nagyon érdekesen mutattad be, kellő információt ismertettél, de nem spoileresen, vagy szájbarágósan, igazán tartalmasra sikeredett! A kívánságlistám pedig egyre csak bővül... 😁 Hajrá, hajrá továbbra is! 🥰❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm Petra a visszajelzést, igyekszem a továbbiakban is hasonló, vagy remélhetőleg még jobb bejegyzéseket hozni! Engem legalább örömmel tölt el, hogy ajánlhattam egy könyvet:)

      Törlés
  2. Gyönyörű lett az oldalad💕 És ez a bejegyzés is szuper lett 😊 Kíváncsian várom a többit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, boldog vagyok, hogy így gondolod! Remélem, hogy a többi bejegyzés is tetszeni fog és én is fejlődök!

      Törlés
  3. Nagyon igényes lett a blogod is, akárcsak a booksta oldalad! Kíváncsian várom a többi értékelésedet! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, bízom benne, hogy a továbbiakban is el tudom nyerni a tetszésedet!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések