Egy haszid szociográfia - Deborah Feldman: Unortodox

Az Unortodox című könyvről - ahogyan sokan mások is - a Netflixes sorozat debütálása után kaptam tudomást. A téma először nem keltette fel az érdeklődésemet, de a könyv beszerzését követően már sokkal izgatottabb voltam. Rögtön el is határoztam, hogy gyorsan elolvasom, még a nagy hype-felhőben. Kicsit ugyan tartottam tőle, de mikor elkezdtem, pozitívan kellett csalódnom.

Fülszöveg: 

A külvilágtól mereven elzárkózó szatmári zsidó közösség tagjaként Deborah Feldman szigorú szabályok szerint nevelkedett Brooklynban. Előírták számára, mit viselhet, kivel beszélhet, mit olvashat. Az oktatásával alig törődtek, az egyetlen elvárás vele szemben az volt, hogy engedelmes lány és jó feleség váljon belőle. Mindössze tizenhét éves volt, amikor hozzáment a családja által kiválasztott férfihoz, akit alig ismert.

Deborah fuldoklott a mind érzelmi, mind testi értelemben diszfunkcionális házasságban, és a közösségben, amely nagyon szűk teret hagy a nőknek, legyenek bármennyire tehetségesek. Deborah-t pánikrohamok gyötörték, és elképzelése sem volt arról, hogyan enyhíthetne szorongásán.
Kilátástalan helyzetében fokozatosan találta meg a kiutat: miután megszületett a fia, egyre világosabbá vált számára, hogy képtelen megfelelni a haszid zsidó közösség elvárásainak, és maga mögött kell hagynia addigi életét. Egy bátor elhatározással feláldozott hát mindent, amit addig ismert, hogy szabad lehessen, és gyermekét is szabad embernek nevelhesse.
Deborah Feldman kötetének megjelenése óriási vihart kavart, korábbi közössége üldözte és számtalan alkalommal megfenyegette. Ő mégsem bánja, hogy mindenki számára elérhetővé tette történetét, mivel hisz abban, hogy könyvével párbeszédet kezdeményezhet a zárt vallási közösségekben tapasztalható gyakori elnyomásról és bántalmazásról, és hangot adhat azoknak, akikre korábban senki sem figyelt. A könyv alapján készült sorozat 2020 márciusától látható a Netflixen.



A könyv egy haszid* közösségbe beleszületett zsidó lányról szól, aki egészen korán felismeri, hogy számára az ottani korlátozott élet nem élet. Arról nem is beszélve, hogy anyja már kis korában egyedül hagyta (lényegében a közösségtől való szabadulás miatt), apja pedig értelmi fogyatékosságban szenved. Ugyanakkor egyfolytában próbál megfelelni, ha pedig nem így tesz, akkor szörnyű bűntudat sújtja. A közösségüknek viszont nem egészen egyszerű megfelelni, hiszen komoly elvárásokat támasztanak már kis gyermekekkel szemben is. (Vagyis tulajdonképpen a szülők elé, akik ki tudja, hogy milyen szívesen "áldozzák fel" a gyermeküket a zsidó létük érdekében.) A főszereplő csak sodródik az életben, persze néha belecsempész némi izgalmat (lásd: számára tilosan angol nyelvű könyveket hoz haza a könyvtárból). Viszont állandóan úgy éreztem, hogy nem tud felülkerekedni magán. Kimondottan sokáig arról szól a cselekmény, hogy Deborah hogyan szenved, miképp örlődik a saját kiteljesedhetetlen vágyaival.
Így magyarként különösen érdekes és furcsa volt az eredetileg magyar-román határnál elhelyezkedő szatmári közösséget megismerni Brooklynon keresztül. Néhol a közösség önellentmondásai egészen elképesztettek, számomra igen visszataszító volt egy-egy jelenet. A cselekményt nem idézném, mert spoileres lehet. A nők ellen irányuló szánalom és lenézés alapvető vallási feltétel, olvasás közben nem fért a fejembe, hogy hogyan ragadhattak le ennyire az időben, miért nem történik semmi változás. Összességében az írónő által ábrázolt környezet lesokkolt és elborzasztott. Viszont hadd említsek meg egy instagramon látott jogos felvetést, miszerint minden éremnek két oldala van. Ez Deborah szemszöge, nem tudni, hogy mit alakított fikcióvá. Nem gondolom, hogy annyi különbség lenne, ugyanakkor ezzel azért jó tisztában lenni. Számomra érdekes volt egy olyan szereplő perspektívájából olvasni a haszid közösségről, aki bár benne él, nem elfogultan ítéli meg a helyzetet.

Egy olyan korlátozott életet élnek, amiben nincs beleszólásuk a saját öltözködésükbe, a viselkedésükbe, a személyes életükbe. Egy "tag" nem olvashat szabadon, komoly szabályok tiltják, hogy egyes könyveket a kezükbe vegyenek. Ez egy újabb kérdést követel tőlem: vajon lehet-e szabadnak nevezni egy olyan közösséget, ahol bizonyos irodalmi ágazatok, regények be vannak tiltva? Nem gondolom. (Kommentben szívesen várom az ellenérveiteket). A legelszomorítóbb, és egyben legnyilvánvalóbb, hogy a zsidó közösségbe beleszületett gyermek nem rendelkezhet a saját vallása fölött, még tudata sincsen az egész vallási világról, már meg kell felelnie a zsidó előírásoknak. Sokkal hitelesebb lenne egy olyan közösség, amelybe a tagokat nem belekényszerítenék, hanem Istenhez való hozzáállásuk tartaná össze őket. Mivel az egyéneknek nincs beleszólásuk a vallásukba, az egész elveszíti értelmét. Az őszinte és tényleges hit nem biztos, hogy minden egyes személyben mélyen gyökerezik. Viszont sokan nem olyan bátrak, vagy nincs olyan hátterük, hogy megtehessék azt, amit Deborah csinált. Pedig sorsából kiindulva nem valószínű, hogy egyedül van a véleményével.
Ha jól tudom, akkor a sorozatban nagyobb hangsúlyt fektetnek a "szökés" utáni élete bemutatására, én szívesen olvastam volna még arról. Kíváncsi lettem volna, hogy hogyan küzd meg az általános élet nehézségeivel, a  kapcsolatok kialakításával.
Egy remek könyvnek gondolom a saját út megtalálásáról, és az előtte lezajló érzelmekről. Mert bár nem mindegyikünk életében egyenlő mértékűek a nehézségek, mindegyikünk átesik/átesett az egyéni útja megtalálásán.

,, Milyen világ az, ahol szigorú büntetés jár olyan semmiségekért, mint egy rövid szoknya, de szemet hunyunk az felett, ha valaki megszegi a Tízparancsolatot?"

Köszönöm, hogy elolvastad, találkozunk a következő bejegyzésben!

Üdv.:      

Adri

*Haszid: egy erősen ortodox zsidó mozgalom, eredetileg a 18. század közepén indult. 

Kövesd Instagram oldalamat is!