Ahol felbukkan a világvége - Tommy Wallach: Akkor felnéztünk
Ez az a könyv, amely mellett legalább tízszer elmentem a könyvesboltokban, újra és újra elolvastam a fülszövegét, mindig tetszett, de valamiért soha nem jött velem haza. Mindig vártam valamiféle csodára, amely segít nekem a döntésben, valamelyik irányba elhúzza a véleményem róla. A karantén alatt a Gabo kiadó meghirdetett egy akciót, és ez a bizonyos könyv ezer forintért volt árusítva. Le is csaptam rá, és amint lehetett, gyorsan elolvastam. Most már elárulom, az Akkor felnéztünk című könyvről írok a mai bejegyzésben. (Nem mintha a címből nem derült volna ki számotokra...)
Fülszöveg
Úgy tekintettünk egymásra, mint a sportoló, a könnyűvérű csaj, a lógós, a színjeles stréber. Aztán egy nap felnéztünk az égre, és minden megváltozott. A tévé azt harsogta, hogy két hónapunk maradt, mielőtt a Radar nevű aszteroida eléri a Földet. Két hónapunk maradt, hogy megszabaduljunk a skatulyáktól, leszámoljunk korábbi énünkkel, és valami többé váljunk. Olyanná, ami megmarad a világvége után is. Két hónapunk volt arra, hogy végre igazán éljünk.
Tommy Wallach Brooklynban élő zenész és író. Irodalmi és nem irodalmi szövegei a McSweeney's, a Tin House, a Wired, a Salon és egyéb folyóiratokban olvashatók. Elnyerte a MacDowell-ösztöndíjat, és zenei EP-je jelent meg a Decca Recordsnál, de fellépett már a New York-i Guggenheim Múzeumban is. Az Akkor felnéztünk az első regénye. A szerzőt a tommywallach.com oldalon lehet becserkészni; ugyanitt olvashatók írásai, és meghallgathatók zenei szerzeményei is.
Tommy Wallach Brooklynban élő zenész és író. Irodalmi és nem irodalmi szövegei a McSweeney's, a Tin House, a Wired, a Salon és egyéb folyóiratokban olvashatók. Elnyerte a MacDowell-ösztöndíjat, és zenei EP-je jelent meg a Decca Recordsnál, de fellépett már a New York-i Guggenheim Múzeumban is. Az Akkor felnéztünk az első regénye. A szerzőt a tommywallach.com oldalon lehet becserkészni; ugyanitt olvashatók írásai, és meghallgathatók zenei szerzeményei is.
A könyv fő témája a világvége, valamint az ezt megelőző társadalmi pszichológia. Alapvetően a fülszöveg kimondottan figyelemfelkeltő, ugyanakkor nem gondolom, hogy teljesen lefedné a könyv reális tartalmát. Igazából lehet, hogy csak én számítottam másra, de valamiért azt hittem, hogy sokkal inkább a tényekre, illetve a világvége tudományos hátterére fog koncentrálni, és persze ezt vegyíti az emberek reakciójával.
Sokkal inkább egy olyan könyvet kaptam, amelyben keverednek az élet jobb és rosszabb eseményei, szól felnőtté válásról, és persze szerelemről. Emellett pedig egy Radar nevű aszteroida közeledik a Föld felé, amely egész Amerikát (Vagy az egész Földet? Ez nem volt egyértelmű számomra) elpusztítaná. A felvezetés alapján sokkal több radaros infóra számítottam volna, de mint kiderült, a könyv nem pont erre fókuszál. És én azt mondom, hogy ez tulajdonképpen nem baj. Annyira tipikus hétköznapi szereplőket állított fel az író, és annyira tipikus élethelyzeteket, hogy az ember szinte helyben érzi magát. De csak "szinte", hiszen azért ki kell emelnem, az amerikai kultúra sokban különbözik a magyartól, de csak úgy egyszerűen az európaitól is. Ebben a könyvben kimondottan nagy szakadékot éreztem a két kultúra között, de igazából a legtöbb kortárs amerikai regénynél így érzek. Lehet, hogy csak én nem ásom bele magam Magyarország bűnbandáinak felépítésébe, valamint működésébe, de szerintem annak nem kéne természetesnek lennie, hogy minden tininek volt már "szerencséje" drogokhoz egészen fiatalon, illetve az iskolákban/egyéb társaságokban, veszélyes mértékű klikkesedések kialakulását sem értem soha. Nyilván ezek sztereotípiák, de amikor ezt egy amerikai író írja le, akkor már meglehetősen őszintének érzem. (Félreértések elkerülése végett: nem ítélek el semmit és senkit, egyszerűen csak furcsának találom.)
Érdekes volt, hogy az író hogyan képzeli el az aszteroida becsapódása előtti életet. Sok helyen párhuzamot tudtam húzni a koronavírus és a könyv témája között, bár nyilván nem mérhető össze a kettő. A gazdasági válságot, valamint az emberekben kialakult létbizonytalanságot szerintem kimondottan jól megragadta a könyv, engem magával ragadott. Gyanítom, ez köszönhető annak is, hogy a könyv olvasása közben én magam is egy önkéntes karanténban tartózkodtam, tulajdonképpen egy gazdasági világválság közepette.
A felfordulás, az emberek gondolataiban kialakult káosz kiválóan szemléltette a való helyzetet. Az, hogy megkérdőjeleződött az élet lényege és értelme, sok emberben megmozgatott valamit. Ez lehetett jó, rossz, bármi, de az biztos, hogy már nem ugyanolyan emberként tekintettek magukra és az életükre, mint a hír megismerése előtt. Arra mondjuk kíváncsi lettem volna, hogy egy középkorú ember hogyan viszonyul a helyzethez, tekintve hogy számomra a 18 éves fiatal felnőttek szájából a "nem értünk el semmit az életünkben, nem utaztuk be a világot, nem alkottunk valami sorsfordítót" szöveg kissé idétlenül hangzott. Nyilván nem volt lehetőségük ilyen dolgokra, hiszen még csak most önállósultak, most kezdték megtalálni a helyüket az életben.
A könyvben jelentős szerepet kapnak a szélsőséges érzelmek, ez nem csoda, hiszen egy ilyen helyzetben nagyon könnyen a felszínre törnek. Ugyanakkor számolni kell azzal, hogy a regény számottevő részében egyfajta tinidráma megy végbe, amit olvasás közben már sokszor idegesítőnek ítéltem, de utólag belegondolva teljesen helyén valónak találom. Amikor ezekről a krízishelyzetekről olvastam, akaratlanul is elgondolkodtam, hogy vajon én mit cselekednék egy ilyen helyzetben. Ez tökéletes volt arra, hogy tisztázzam a gondolataim, szóval tessék, még terápiás hatása is van!:) Az összes szereplő nagyon markáns személyiség, számomra néha megmagyarázhatatlanok voltak a tetteik, DE ez egy világvége közeledtével teljesen elfogadható.
Az író stílusáról, valamint a könyv felépítéséről még nem ejtettem szót, de most ezt pótlom. Egy átlagos Young Adult könyv írásmódja kevésbé igényes. Ez a regény valahogy sokkal bölcsészesebb, líraibb. A szóhasználatok is különlegesek, látszik, hogy a leírásuk megfontolt. Ehhez az egészhez nagyon passzol maga az író stílusa, egy gyors Google keresés után kiderítettem, hogy a művésznek komolybár ez könnyen cáfolható zenei alkotásai is vannak, amelyek tökéletesen beleillenek az Akkor felnéztünk atmoszférájába. Szeretem, amikor egy alkotó ennyire beleteszi a személyiségét a műveibe, számomra ezzel eredetivé és hitelessé teszi magát.
A borítóról is muszáj írnom, hiszen szerintem zseniális! A maga egyszerűségével és csúfságával rögtön felkelti a figyelmet, holott egy borító-szépségversenyt nem nyerne meg. Nyers és őszinte, jól ábrázolja a könyv hangulatát, és talán még egy jelenetet is bele lehet képzelni.
"Az ember nem úgy nyer az élet nevű játszmában, hogy ő veszíti a legkevesebbet. Mert ez csak egy olyan – hogy is hívják? – pirruszi győzelem lenne. Az igazi győztes az, akinek a legtöbb veszítenivalója van, és esetleg el is kell vesztenie mindent."
Az Akkor felnéztünk egy tökéletes könyv arra, hogy az ember kikapcsolódjon, de mégis elgondolkozzon. Ilyen élmények után bátran vetem majd bele magam (remélhetőleg a nyár folyamán) az író másik könyvébe, a Kösz, hogy... -ba.
Köszönöm, hogy elolvastad,
hamarosan találkozunk!
Üdv: Adri
Kövess Instagramon is!
Sokkal inkább egy olyan könyvet kaptam, amelyben keverednek az élet jobb és rosszabb eseményei, szól felnőtté válásról, és persze szerelemről. Emellett pedig egy Radar nevű aszteroida közeledik a Föld felé, amely egész Amerikát (Vagy az egész Földet? Ez nem volt egyértelmű számomra) elpusztítaná. A felvezetés alapján sokkal több radaros infóra számítottam volna, de mint kiderült, a könyv nem pont erre fókuszál. És én azt mondom, hogy ez tulajdonképpen nem baj. Annyira tipikus hétköznapi szereplőket állított fel az író, és annyira tipikus élethelyzeteket, hogy az ember szinte helyben érzi magát. De csak "szinte", hiszen azért ki kell emelnem, az amerikai kultúra sokban különbözik a magyartól, de csak úgy egyszerűen az európaitól is. Ebben a könyvben kimondottan nagy szakadékot éreztem a két kultúra között, de igazából a legtöbb kortárs amerikai regénynél így érzek. Lehet, hogy csak én nem ásom bele magam Magyarország bűnbandáinak felépítésébe, valamint működésébe, de szerintem annak nem kéne természetesnek lennie, hogy minden tininek volt már "szerencséje" drogokhoz egészen fiatalon, illetve az iskolákban/egyéb társaságokban, veszélyes mértékű klikkesedések kialakulását sem értem soha. Nyilván ezek sztereotípiák, de amikor ezt egy amerikai író írja le, akkor már meglehetősen őszintének érzem. (Félreértések elkerülése végett: nem ítélek el semmit és senkit, egyszerűen csak furcsának találom.)
Érdekes volt, hogy az író hogyan képzeli el az aszteroida becsapódása előtti életet. Sok helyen párhuzamot tudtam húzni a koronavírus és a könyv témája között, bár nyilván nem mérhető össze a kettő. A gazdasági válságot, valamint az emberekben kialakult létbizonytalanságot szerintem kimondottan jól megragadta a könyv, engem magával ragadott. Gyanítom, ez köszönhető annak is, hogy a könyv olvasása közben én magam is egy önkéntes karanténban tartózkodtam, tulajdonképpen egy gazdasági világválság közepette.
A felfordulás, az emberek gondolataiban kialakult káosz kiválóan szemléltette a való helyzetet. Az, hogy megkérdőjeleződött az élet lényege és értelme, sok emberben megmozgatott valamit. Ez lehetett jó, rossz, bármi, de az biztos, hogy már nem ugyanolyan emberként tekintettek magukra és az életükre, mint a hír megismerése előtt. Arra mondjuk kíváncsi lettem volna, hogy egy középkorú ember hogyan viszonyul a helyzethez, tekintve hogy számomra a 18 éves fiatal felnőttek szájából a "nem értünk el semmit az életünkben, nem utaztuk be a világot, nem alkottunk valami sorsfordítót" szöveg kissé idétlenül hangzott. Nyilván nem volt lehetőségük ilyen dolgokra, hiszen még csak most önállósultak, most kezdték megtalálni a helyüket az életben.
A könyvben jelentős szerepet kapnak a szélsőséges érzelmek, ez nem csoda, hiszen egy ilyen helyzetben nagyon könnyen a felszínre törnek. Ugyanakkor számolni kell azzal, hogy a regény számottevő részében egyfajta tinidráma megy végbe, amit olvasás közben már sokszor idegesítőnek ítéltem, de utólag belegondolva teljesen helyén valónak találom. Amikor ezekről a krízishelyzetekről olvastam, akaratlanul is elgondolkodtam, hogy vajon én mit cselekednék egy ilyen helyzetben. Ez tökéletes volt arra, hogy tisztázzam a gondolataim, szóval tessék, még terápiás hatása is van!:) Az összes szereplő nagyon markáns személyiség, számomra néha megmagyarázhatatlanok voltak a tetteik, DE ez egy világvége közeledtével teljesen elfogadható.
Az író stílusáról, valamint a könyv felépítéséről még nem ejtettem szót, de most ezt pótlom. Egy átlagos Young Adult könyv írásmódja kevésbé igényes. Ez a regény valahogy sokkal bölcsészesebb, líraibb. A szóhasználatok is különlegesek, látszik, hogy a leírásuk megfontolt. Ehhez az egészhez nagyon passzol maga az író stílusa, egy gyors Google keresés után kiderítettem, hogy a művésznek komoly
A borítóról is muszáj írnom, hiszen szerintem zseniális! A maga egyszerűségével és csúfságával rögtön felkelti a figyelmet, holott egy borító-szépségversenyt nem nyerne meg. Nyers és őszinte, jól ábrázolja a könyv hangulatát, és talán még egy jelenetet is bele lehet képzelni.
"Az ember nem úgy nyer az élet nevű játszmában, hogy ő veszíti a legkevesebbet. Mert ez csak egy olyan – hogy is hívják? – pirruszi győzelem lenne. Az igazi győztes az, akinek a legtöbb veszítenivalója van, és esetleg el is kell vesztenie mindent."
Az Akkor felnéztünk egy tökéletes könyv arra, hogy az ember kikapcsolódjon, de mégis elgondolkozzon. Ilyen élmények után bátran vetem majd bele magam (remélhetőleg a nyár folyamán) az író másik könyvébe, a Kösz, hogy... -ba.
Köszönöm, hogy elolvastad,
hamarosan találkozunk!
Üdv: Adri
Kövess Instagramon is!
 |
| @minimalistbooks |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése